Vízilabda Eb: Kikaptak a magyarok a címvédő horvátoktól az elődöntőben
11-8-as sikerével a horvát házigazda sorozatban hatodszor játszhat finálét Eb-n.
11-8-as sikerével a horvát házigazda sorozatban hatodszor játszhat finálét Eb-n.
A magyar női vízilabda-válogatott 18-6-ra legyőzte a francia csapatot a belgrádi Európa-bajnokság szerdai negyeddöntőjében, a négy közé jutással pedig legrosszabb esetben is biztosította helyét az olimpiai kvalifikációs tornára.
A férfiválogatott egykori sikerkapitánya, a vízilabda-Eb szervező bizottságának elnöke nagyon elégedett a vasárnap véget ért budapesti bajnoksággal, elmondása szerint egymás után kapta és kapja az elismerő, köszönő üzeneteket, telefonokat. Az Eb-t csaknek 81 és fél ezren nézték.
A magyar női vízilabda-válogatott a harmadik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, miután a szombati bronzmérkőzésen 10-9-re legyőzte az olasz csapatot.
Az olimpiai bajnok horvát válogatott lett az ötödik a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján, miután a szombati helyosztón magabiztosan, négy góllal megverte a görögöket.
A spanyol válogatott lett a hetedik, a német pedig a kilencedik a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján.
Az Eb-bronznak tud örülni, a délszlávok erényeit nagyra tartja és az olimpiával személyes viszonyt ápol Kiss Gergely. Az eindhoveni Eb-n szereplő magyar válogatott egyik legjobbja azt mondja: ha sikerül szilárd falanxot alkotni, megvédhető az olimpiai bajnoki cím.
A magyar női vízilabda-válogatott 9-8-ra verte meg az oroszokat ez eindhoveni Eb bronzmeccsén, így mi hozhatjuk haza a harmadik helyért járó érmet.
Montenegróé lett a bronzérem a vízilabda Eb-n. A csapat négygólos hátrányból állt fel, az utolsó percben szerezte meg a győzelmet.
Märcz Tamás együttese pénteken 10-8-ra legyőzte Montenegró csapatát a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján.
Elsőként az orosz válogatott jutott a Duna Arénában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornájának fináléjába.
A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a barcelonai Európa-bajnokságon: Märcz Tamás együttese vasárnap a nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen 12-9-re legyőzte a hollandokat.
A spanyoloktól vereséget szenvedő magyar női válogatott az olasz csapattal küzdhet meg szombaton a harmadik helyért.
A magyar válogatott 12-11-es vereséget szenvedett a holland csapattól a budapesti vízilabda Európa-bajnokság nyolccsapatos női tornájának szerdai nyitónapján.
Csurka Gergelyt, a kedden kezdődött vízilabda-Eb sajtófőnöke az esemény első napján távozott – írja az Origo. Az érintett nem kommentálja a hírt.
Látványmedencével és óriáskivetítővel felszerelt szurkolói központot létesítenek a Március 15. téren a vízilabda Eb utolsó négy napján.
A július 14-27. között tartandó budapesti víziabda Eb-re a jegyek több mint fele már elkelt.
Ma 14 órától megkezdődik a jövő évi budapesti vízilabda Európa-bajnokság jegyeinek értékesítése.
Olaszország három góllal legyőzte a világbajnoki címvédő görög együttest az eindhoveni vízilabda Európa-bajnokság női tornájának szombati fináléjában.
Az oroszok legyőzték a házigazdákat a vízilabda Európa-bajnokságon.